Forgách András: „Máshonnét”

A Rubens és a nemeuklideszi asszonyok című új Esterházy-opusból (ha a könyvet egy egységnek tekintjük) én csupán a címadó novellával, hoppá, elszóltam magam, már fölösleges is megírni, szóval a címadó színdarabbal szeretnék foglalkozni, az hors d’oeuvre-ket, két rövidebb dramolettet ezúttal mellőzném. Ennek oka nem csupán a fajsúlybéli különbség, hanem az is, hogy ebben a mindössze 13 jelenetből álló műben az író, látszólag mellékesen, nagyon komoly súlyokat emelget (habár a Legyünk együtt gazdagok már közgazdasági tanulmány alapjául is szolgált, éppen ebben a lapban). Ő nem mondja, hogy műve 13 jelenetből áll, ezt én mondom, mivel - szerényen vagy trükkösen - csupán ***-gal választja el egymástól az egyébként gondosan egymásba intarziázott, jobbára leheletfinom tördeléssel, interpunkciók nélkül, szabad versekként sodródó jeleneteket, de még azt is megengedi magának, hogy a felsorolt hét szereplőt (plusz "Rubens alakok", mely, ismerve a Rubens festményeket, szép kis tumultus lehet), azaz az Angyalt, a Festősegédet, Bacchust, Albertet, Helene-t és végül, de nem utolsósorban Gödelt - úgymond bárki eljátszhatja, és ők is bárkit (habár Rubenset csakis Rubens). Ebből rögtön látszik, hogy semmilyen szabály nem érvényes, csupán a szabályszegés szabálya, de ez nem annyira új (és egyébként jól illeszkedik a címben emlegetett nemeuklidesziséghez). Azonban - hiszen matek szakos íróval van dolgunk - a szabályok igen gondosan, mint a darabban fölemlegetett euklideszi axiómák - bele vannak írva a műbe, legelsősorban is színpadi instrukciók formájában. Így hát nem annyira a szöveget, mint inkább ezeket a színpadi instrukciókat venném közelebbről szemügyre. További - nem törlendő - segédegyenest vagy támasztékot jelent a mű tartalomjegyzéke, mely különben a 3. jelenet mint olyan (51. o.), amely kérdésnek álcázott állításokból és állításként funkcionáló kérdésekből áll: ezen állítások és kérdések a műben, hol itt, hol ott, önidézetként tévedhetetlenül fölbukkannak, s mit tesz E. P., ebben a jelenetben is 13 + 1 tézisről van szó (kitöltetlen szelvény? - lásd a X. tézis, mely szerint: "Ki lesz (lett) a világbajnok a vb-n?"), s a plusz egy imigyen indít: "És vajon e kérdésekre választ kapunk-e az előadásból?" stb., vagyis önfarkába harap a nemtommi. A jelenet különben hol televíziós kvíznek, hol filozófiai elmélkedésnek, hol közönséggyalázásnak van álcázva. Már rögtön a nyitó instrukció a rendezői szabadság paroxizmusává, vagyis komoly színházrendezői feladvánnyá változik: "BACCHUS / (vagy a részeg Héraklész vagy egy szatír vagy a Paraszttánc egy szereplője vagy az Angyal vagy talán valaki más)" (kurzív az eredetiben). Csak így, ilyen könnyeden. Később ugyanezt játssza el az 5. jelenetben (67. o.) Helene-nel, akit játszhat "az Angyal vagy egy Parasztlány a Paraszttáncból, Medici Mária, de lehet férfi is, Bacchustól Gödelig vagy többen akár" - pedig ő Rubens felesége.

Épp a könnyedsége - Esterházy régi trükkje -, ami megtévesztő. Mint ahogy szerintem az is megtévesztő, hogy ez egy színdarab lenne*. Mivel nem jártam a Ruhr-vidéki Triennálén, melyre íródott, és ahol 2006 szeptemberében bemutatták (Rubensnek van némi köze a tájékhoz, Esterházy, úgy látszik, bárhol tud tősgyökeres lokálpatrióta lenni), s habár a Rubenset játszó Hans-Michael Rehberg régi csodálója vagyok, és csak néhány kritikát meg blogot olvastam, amelyek tisztelettudóak voltak ugyan, de nem ájuldoztak a lelkesedéstől, csupán Esterházy saját kezű fölolvasására támaszkodhatom a Kamrában. A néhol igen rafinált színpadi instrukciókból, mit mondjak, a szerző elég keveset realizált a jó hangulatú, lendületes fölolvasás során, nehéz dolga is lett volna, úgy gondolom, ez jelentős színházi apparátussal sem menne sokkal jobban (de nem is az a cél).

Nézzünk tehát egy ártatlan kis utasítást az 57. oldalról: "ANGYAL / mintha máshonnét szólna; például sötét lesz és világos vagy az előző jelenet megmerevedik és valahogy megjelenik az Angyal (mint egy filmbevágás, klip) vagy kiszól egy képből, kommentál, lábjegyzetel / Virág az ember" - nos, ez a "máshonnét" innentől fogva önálló életre kel, és mindig idézőjelek között bukkan fel bizonyos megszólalások előtt (ha jól számoltam, véletlenül 13-szor, igaz, utoljára a 108. oldalon, latensen, kóda gyanánt, mint "ugyanonnét", de idézőjel nélkül), mint valamilyen szorzó vagy matematikai szimbólumra redukált képlet, amely a szituációkat kiemeli a színpadi térből (és lesz klip, halál, túlvilág, lábjegyzet, Isten, csönd, idézet, Kurtág, Bornemissza, angyal, miegyéb).

A szituációkat mind ismerjük az Esterházy-oeuvre-ből, de azért egy recenzióban nem árt végigzongorázni (Rubens = R.): 1. jelenet: R. meghal, nem akárhogy, hanem sokszor: lásd instrukció: "Rubens kiesik a képből", közben a Festősegéddel vitatkozik halál és művészet értelméről, lista nagy emberek utolsó szavairól, kezdet = vég. 2.: R. a mennyben (anekdot, amelyet életrajzi adalékok mellé az Angyal mesél el, poén: "ön nagy festő, de közepes halott"). 3.: Tartalomjegyzék, melyből az V. tétel így szól: "Mit értünk segg-árián?" - R. előszeretettel festette lovak, nők, fiúk, angyalok seggét, azt nem engedte át a segédeinek. 4.: A fiú. Albert, egyidős R. második feleségével, élesen vitázik az apjával (a szerző erősen apai pozícióból írta meg, lásd még: finom hangsúlyeltolódások! öregedés, halálfélelem). 5. A feleség. Fölbukkan a "markolás" mint a birtoklás, Erósz és élni tudás metaforája, de a markolás is kettős értelemben: a művészi kifejezés értelmében, ez már sok, mondja Helene, nem csak festő, politikus is, és még élvezi is az életet, majd hozzáteszi "Ez a sok a barokk", illetve, hogy a megfestendő világ = megfestendő segg - a segg szó halmozott felbukkanása fontos komponens. További érdekesség, hogy Helene monológjában megjelenik az interpunkció. 6. S ez az interpunkció R. erősen autobiografikus köszvényáriájában teljesedik ki, bizonyítandó, hogy apollói alkatú szerzőnk igenis tud a szenvedésről és fájdalomról írni, melynek ellenkezőjét sokszor szemére hányták s hányják. Vegyes technikájú jelenet (félidő van), közbevetett kis briliáns "máshonnét"-okkal (intermezzókkal) és egyben a mű legérzékibb pillanatával (ez itt kritika, Ceci est une critique): "RUBENS /...A fájdalom édesen elneveti magát... / HELENE / édesen elneveti magát / BACCHUS / "máshonnét" / Édesen tessen nevetni / HELENE / nyelvet ölt". 7. Gödel fellép, a dolgok kezdenek bonyolódni. Gödel: "Érdekes / azt hittem / a szemnek / nincs humorérzéke". 8. Gödel folytatja, Bacchus (a rendező) kissé kézbeveszi a dolgokat: "Proszit / Mindenki aggódik / itt a színházban aggódnak / aggódószínház / aggódódramaturgia" (közben kiselőadást tart a geometriáról). 9. R.-alak tanácstalanul közbekotyog. 10. Gödel beszámol a Heisenberg-relációról (R. Helene-en [!] rajzol). 11. Fiú dühösen lázad, sokszor mondja: segg (a darabban legalább 28-szor elhangzik). 12. Fiút veszik le a keresztről - egy R.-képről, "az eddigi képek helyén üres vászon". 13. "RUBENS / játszik a mondattal / Rubens meghalt / ... Én én én / meheg / hahaltaham / De jó / Zene / csönd".

* Vagy ahogy Rubens mondja a darabban: "Ce n’est pas une pipe" (egyúttal mind a szerző, mind szerkesztője figyelmét fölhívnám a Magritte-idézetben levő apró pongyolaságra: nem Ce, hanem Ceci, már amennyiben idézet) - ez itt nem egy lábjegyzet.