Darvasi László: Esterházy Péter naplójából Vasárnap

„Én nem akartam őt, ezt az állatot, és viszonyom sincsen hozzá semmi!”
E. P.

„Ballagok le az emeletről, és hallom, beszél hozzá. Amikor villámlik, dörög, néha még meg is simogatja.”
Esterházy Zsozsó

Álmomban prímszám voltam, és ebet vettem magamnak – illetve famíliámnak, amely család ágas-bogas, sokan vagyunk, szerintem elegen, reggelenként nézem is őket, mint bécsi testőrhuszár a fényes gombjait,
Bovaryné,
én,
édesapám, édesanyám,
megint csak én,
nőm, mint kinek én, mit is tagadjam fényes hímje is vagyok,
illetve az utódok, akik már kiröpültek,
a legkisebbnek, a dobosnak, valami katalán jogdíjból vettem összkomfortot, hogy lássa, nem csak a szigor, de a szeretet is nagy bennem.
És most lesz egy kutyám is.
+
Két éve elvállaltam egy estet Záhonyban, a polgármester fogadott, derék magyar ember, korán öregedő, de az ujja állásából látom, kiválóan karikázza a kolbászt, s bizonyos újboros, őszi estéken, minden szavát elhinnők.
„Marika, maga a magyaros! - fordult a könyvtáros hölgyhöz -, mielőtt az író úr hozzákezdene a felolvasáshoz – rám néz, engedékenyen bólintok, az lesz, fölolvasás – tehát a felolvasáshoz, foglalja össze néhány mondatban, Marika, mi az a posztmodern!”
+
Magyarország egy kanca, egy…egy veres, lipicai deres, melynek hátára mindenki föl kívánna ülni, megjegyzem, joggal, ám míg az egyik vágtatni akar vele, a másik csak ügetni, poroszkálni, álldogálni, addig a szőrét csak én fényesítem igazán.
+
Nőm sikolt, s bár ez énnekem száncsengő csilingelése, de most az ágyból azt is hallom, édesapátok – én, én, én! – megőrült, kutyát akar venni! G. ily röviden telefonkagylóba gazdag és eredményes életében még nem beszélt, a gyerekek fél óra alatt a lakásban, megjegyzendő: legjobb szervezőerő a rémület, mindazonáltal Zsozsó leányom szemében szürke, fürkésző fény, figyelme tárgya én magam lennék.
Nem, nem, a világnak nem kell összeomolni, édeseim, maradjunk meg egymás számára kalandnak!
Viszont ez mégsem népszavazás, végső érvem ez, s már megyek is.
+
Kosztolányinak lehetett pacsirtája?!
Tandorinak lehet verebe?!
Pomogátsnak macskája?!
A Záray-Vámosi házaspárnak majma?!
In concreto akkor nekem miért ne lehetne kutyám?!
+
Fölkészülni a nemtelen, s nem is implicit támadásokra, hogy nem puli vagy magyar vizsla, ha már eb. Mikor a tepertő el akarja mondani, hogyan kell ívelnie egy sült kolbásznak. Magyar Nemzet vezércikk, hogy kóser tacskót pisiltetek a Filatori gát virágos szőnyegére.
Látom, ahogy rám gondolnak, ökölbe szorul a kezük.
Mást nem tehetvén, iskolás szeretettel kérdezem, lehet-e ökölbe szorított kézzel írni?
+
Kérdezik egy interjúban, mi a Sors.
Egyik öcsémnél, kit Mártonnak hívnak, míg gyermekek voltunk, lényegét tekintve jobban fociztam, és aztán,
aztán mégis én lettem a jobb író.
Ez például elég sorsszerű.
+
Latinul ugat, magyarázza az állatkereskedő.
És németül harap, teszi hozzá.
Olaszul tud?
Si, Maestro, olaszul a farkát csóválja.
És magyarul mit csinál?
Magyarul rág.
Hogyan szarik?, kérdezem, mert nem csak tisztelem a részletek hatalmát, de tettem is egyet s mást avégett, hogy a rész egésznek tűnjön, s az egész viszont résznek, egyébként, akinek inge, nyugodtan vegye magára, aztán majd Forgács Zsuzsa úgyis letépi róla.
A kutya hatalmasakat szarik, de célirányos idomítás esetén a szomszédban csinálja, így a kereskedő, ki egyre antipatikusabb.
Ó nem, horribile dictu, mi a szomszédba nem szarunk, tiltakozom kelletlenül.
A száz darab kutyaszarszedő zacskó grátisz.
Tolvaj, zöld gyöpünkön settenkedő ellenforradalmár?, kérdem még.
Az állatkereskedő a homlokát vakarja, az ilyen kutyákat valóban gyakran ellopják, uram.
A számlát küldje a Magvetőbe Morcsányi Gézának!
+
Miközben feszül a póráz, rám tör valami hűvös, rossz érzés, s aztán a fölismerés, két napja nem kaptam egyetlen olasz díjat sem.
+
A neved Umberto, mondom.
Okosan, már-már bölcsen néz rám, végtére is az én kutyám.
Ülsz.
Ül.
Feküdj.
Fekszik.
Fogd meg!
Körbefürkész, kit, vagy mit kellene megfogni.
Üres az utca, mint Hajnóczy után az italbolt.
Figyelj, eb, az üres az nem a semmi. Az üresben is van valami, hacsak nem az üresség maga, és akkor neked az üresben éppen az ürességet kell megragadnod. Érted?
A kutya bizonytalanul bólint, majd ügyes mozdulattal enfarkába harap.
+
Sürgős kérdés a jászberényi városi múzeumból, adják-e oda Dés Lacinak a Lehel kürtjét.
Natürlich, mondom, szigorú vagyok, hangom peng, acélos.
De aztán túl soká hallgat a telefonos, azt hiszem vidéken ilyenkor szalonnáznak.
+
Más őrülete, mindig érdekesebb, mint a sajátunk. Jóllehet komcsizni is milyen jólesne néha, testes villányi bor, repkény borította lugas a domboldalban, boros gazdák a térdem mellett, és csak komcsizunk, mintha de facto lennének még kommunisták. Megjegyzem, ha nem őszülnék ilyen szépen, s a borotvát is hagynám a tükör mellett elrozsdállni, hasonlítanék Che Guevarára.
+
Atlétában Mészöly,
bajuszban a megboldogult Határ Győző,
cabrióban Földényi Laci,
de rollerben mégis a Kornis a legjobb.
Már az óvodában is mindig elvették tőle gonosz kis társai. És amíg ő bömbölt keservesen, körbe adták.
+
Mutass nekem egy baloldali boros gazdát, és megmondom, ki nem lehetsz soha már.
+
Marika, a magyaros, anno Záhonyban mondhatta volna, a posztmodern az, hogy kutyából is lehet szalonna. De nem ezt mondta. Elpirult, önkezével horgolt kardigánja alatt, jól láttam, diónyira keményedett a mellbimbója, s mintha egy láthatatlan férfi lágyan harapdálta volna a tarkója húsát.
A növekvő zavart tehát magam ütöm el.
Hagyja el polgármester úr, nem minden magyaros, ami posztmodern.
A hála, ahogy ez a nő nézett rám.
A posztmodern hála.
Az est után a könnytől átázott papír zsebkendőjére dedikáltatott.
+
Danke schön, ne segítsenek meghalni,
én ezt az egyenletet megoldom magam is.
+
Ha választani kellene a női lélek és a női test között, akkor, jól van, nem is ez, hanem amikor a kommunista elvtársnők szopnak, vagy amikor a budai hölgyek szopnak. Jó, egy elvtársnő parancsra is, elnézek az aranygaluskás tál fölött, orromban még a főtt húshoz kent torma illata, és lustán arra gondolok, a második kerületben legfeljebb udvarlás után szopathat az ember. Egyébként pedig érje csak szó a ház elejét, szopnak a férfiak is. Amikor édesanyám leküldte édesapámat pelenkát venni. Húsz év múlva jött vissza, de, pelenka, az volt nála!
+
Kertésznek van Nobel díja, ez jó.
Csóorinak van nappali Holdja, jó, illetve nem jó, de van neki.
Krasznahorkaiból forgatták a leghosszabb filmet.
Nádas feltámadt - kis irigység horgad bennem, de legyűröm - ergo: hallhatatlan.
De a legtöbben mégis csak engem értenek félre.
+
Délelőtt dolgozom, a francba avval, aki ilyenkor hívni merészel. Éppen azt a mondatot rovom le:
„Ősz hajú, sármos édesapám, én!, én!, én!, vásárolt a magának egy hűséges, bölcs kutyát”,
az eb a papírra bámul.
Szép mondat?, kérdem.
Bólintva csorgatja nyálát a kéziratra.
Majd úgy vélik, vérrel, verejtékkel írtam, a kéziratot borítékba lököm, lezárom. Siessetek, kurírok.
+
G. szól be, te, Péter, azt írja a Nők Lapja, Hogy Kornis Mityu holnap átszáll Budapest fölött.
Repülővel?
Azt írják, kurziválva!, rollerrel. Megtalálta a lelkében, tárgyiasította, és most megbocsát mindenkinek, aki látni fogja őt a szürke, antiszemita Budapest fölött.
+
Rávenni Gothárt, filmesítse meg a Harmóniát. Kétezer szereplő, de Gothár megoldja. Szabó Istvánnak meg nem adom oda, a Javított kiadást, szerintem ő nem oldja meg.
+
Amiről nem lehet beszélni, arról nem én beszélek.
+
Signore Esterházy,
Ön elnyerte az Olasz Kutyákért Egyesület Irodalmi Tagozatának díját, szívből gratulálunk!
Nápoly mellett a jelenleg is működő Vezúv tövében áll egy gyönyörű alkotóház, hat hónapra lehet kosztot, kvártélyt igényelni, egy özvegy grófnő igazgatja a birtokot, kedveli a lávaköves vacsorákat, a szauna nyolcvanfokos, a masszázs szicíliai, és esténként olvasni lehet a környék irodalombarát vulkántűzoltóinak.
Hogy kutyámat, legjobb barátomat lehet-e vinni?
G. lesüti a szemét, így is milyen szép, gondolom váratlanul, és mégis azt mondja, nem, kutyát nem vihetünk, Péter.
A díjat utalják, itthon maradunk!
+
Umberto egy könyvet rág önfeledten, jó, az önfeledtség is lehet erény, ha nincs túl közel a szívhez, Umberto voltaképpen péppé ette már a könyvet, Gutenberg itt, ennél a jelenetnél kapna szívrohamot, cafatok és nyálas fecnik maradtak belőle, abból a könyvből. „Egy nő”, ez a címe.
Schöpflin szigorával nézem a kutyát:
Umberto, miért az enyémet?!
Ebem sunyin kushad.
Eb, te megetted a feleségemet!
Már nyüszít.
Umberto, nem megengedve, de feltételezve, ha már rágni van kedved, akkor, miért nem inkább Nádast?
+
Kovács Zoli, az ÉS főszerkesztője hív, Péter, írj a harmadik oldalra valamit magadról és, ha eszedbe jut, még valakiről, és, képzeld, írja a kurucinfó, hogy a Hortobágyról hozattál magyar rackát az Emőd utcába, tel-avivi nyárson forgatják majd a kertben, a két amerikai bukszus között.
A hír csaknem igaz, szólok fáradtan, lesz nálunk egy könnyű fiesta a mai rőtfényű estvén, téged is örömest látunk, de ha juh, akkor inkább ökör, Dés Laci fog cimbalmozni – a dög jászberényiek csak nem adták a kürtöt -, Vásárhelyi Marcsi a Hír TV riportereit parodizálja, Malacka néma pantomim játékot ad elő, Závada Pali a repper nagyfia számait fütyüli tótkomlósi átköltésben, Szűts Miklós a maga magáról föstött művészi akt akvarelljeit adja körbe, én pedig ebemmel lépek könnyű kézzel ácsolt házi pódiumunkra,
ő ugat,
én pedig lefordítom.
+
Ebem kutyában és ugatásban gondolkodik, bár, mint ahogy tapasztalom, a vonyítás sem idegen tőle.
+
Hétfőn reggel

Kócos fürtjeimet hajnali szél igazgatja,
félelem nem,
aki engem félni látott, orvos lehetett legfönnebb, vagy egy régi csillaghegyi balhátvéd,
háziköpenyemben ballagok elő, a kapu előtt a szomszédom áll, egyik kezében kereplő, a másikban nemzeti zászló.
Napsugaras jó reggelt kívánok, szólok piarista jólneveltséggel.
Már akinek napsugaras, így a szomszéd, és igencsak lengeti a zászlót. Kutyája a kertembe szart, szól aztán a szemöldöke két szénceruza föstését a homlokán haragosan összetolva.
Nekem nincs kutyám, mondom, s vakarom a kutya buksiját, ki a lábam mellől figyel, s liheg.
Akkor ez kinek a kutyája?!, ordítja erre ő.
Elszáll fölöttünk egy megzavart feketerigó, szeretem az ilyen fémes, tétova reggeli csöndeket.
A népé, szólok hűvösen.
Hogyhogy a népé?! Miféle népé?!
A magyaroké, mondom, és, ultima ratio, behajtom szomszédom taknyos orra előtt az ajtót.