...69, 70, 71...Tandori Dezső 70 éves

Ha versenyt rendeznék, lót, kinek köszönhetem a legtöbbet a kortárs magyar művészetből, akkor jó esélyekkel indíthatnám a Tandori nevűt, muraközi és arabs telivér természetes keveréke, kis hucul beütéssel, tétre, helyre, befutóra, még ha nem is tudom, hogy az mit jelent. Ő is azok közé tartozik, akiket a hosszú, munkás, magányos estéken magam elé képzeltem (mit kerteljek, képzelek, se a hosszú, se a munkás, se a magányos nem változott), hogy ők is épp ott ülnek az asztaluknál, ott szöszmötölnek, vagyis baráti ablakok fényei szövik át a várost, vagyis mégsem úgy van egészen, ahogyan érzem, mégsem teljesen egyedül stb., az önsajnálat viszonylag fegyelmezett köreit róttam.

Három kicsit mesélnék - újra, mert mindegyiket fölemlegettem már, fontosságuk azonnal világos volt. Pontosabban két kicsi, egy nagy. Az első: ahogy üldöztem a megjelenésekor a Sárga Könyvet, könyvesboltról könyvesboltra, végig a Kossuth meg a Rákóczi úton, egyre ijedtebben, hogy esetleg nem lesz sehol, hogy nem tudom most megvenni, most, most, most, azonnal, és azt nem lehetne kibírni. Hallom a zihálásomat. A másik, ahogy tátott szájjal néztem, hallgattam a Kamrában a sapkás performanszát, a világ legpontosabb rögtönzését. Egy szabad ember, gondoltam sóvárogva, mintha egy valódi, létező színpadi, nagy drámai hőst látnék. Szegény Bánk bán.

A harmadikat, a nagyot, az Otthon címűben írtam volt meg, de újra meg újra érdemes elmondani, mert annyira hihetetlen, hogy aztán tényleg nem is hiszik el. Úgyhogy, ha még élünk, ezt régebben nem tettem hozzá, akkor tíz év múlva újra elmesélem. A csodákról esik ott szó, arról, hogy 1977. december 26-án csoda történt velem, mert amikor aznap, délután kettőkor befejeztem a Termelési-regényt, akkor, hívás nélkül, mintegy véletlenül, jönni, áradni kezdtek hozzánk az emberek, barátok, mintha követték volna a regény utolsó mondatának fölszólítását: legyetek ott.
Ezt megelőzően már egyszer történt csoda velem, tényleg olyan, ami a világlapok címoldalára való*, de hát tudjuk jól, mi van manapság egy világlap címoldalán, mindenféle fontos és reális hazugság, és a belső szerkesztőségi kommentárból azt is megtudjuk, hogy remélhetően életünk ettől jobbra fordul majd, illetve rosszabbra, attól függ.

Akkor most elmesélem, hogyan esett meg életem legtehetségesebb pillanata. (Megestem, megest.) Idemásolom Tandori Dezső egy szép versét, a Hérakleitosz-emlékoszlop címűt.

Látható, a vers konkrét fölszólítása teljesíthetetlen, mert, példásan, mire fölfogjuk, mi a teendő, a teendő már elvégezhetetlen, ha birtokoljuk, elveszítjük, ha elveszítjük, elveszítettük, ha tudjuk, mit kell tenni, akkor azért nem tudjuk megtenni, ha meg nem tudjuk, akkor nem tudjuk, és azért. Csiki-csuki, a világnak vége, reménykedjék az, aki akar!

Igen ám, de itt jöttem én, szólhatna e mondat annak a regénynek a modorában (és -rosságában), melyet azon a későbbi karácsony másnapon fejeztem be.

A Tandori-vers a párizsi Magyar Műhelyben jelent volt meg, és én azt akartam megtudni, hogy hány sor fér a tükörre, hány sor van egy lapon, már nem emlékszem, mért, nyilván szerettem volna ott megjelenni. És éppen ezen a versen „számoltam le" sebtiben a sorokat, mint látjuk, a vers igen alkalmas erre, és csak hetekkel később olvastam el őt magát. Szaladtam fűhöz-fához mesélni, de oly nehézkesen lehet elmondani... meg... meg nem is hitték el úgy igazán. Pedig akárhogy is: nagy dolog ez, és nyilván nem rólam szól a történet, még csak nem is a sokat szenvedett Alfelügyelő úrról, hanem... „hogy a végén megint minden felragyog". Vagy ha nem ragyog is, a csoda megváltoztatja a világot; jobbá teszi, ebben biztos vagyok.

Hát ilyen szépeket gondoltam a nyolcvanas évek közepén, pedig még, teszem azt, jócskán itt voltak az oroszok. Mondhatni, teszem azt, tőlük függetlenül, számomra TD olyan, mint Kurtág, ugyanarra emlékeztet, mint ő, arra, hogy a művészet legfőképp szabad és radikális. Ezt a 69. és a 71. születésnapján is megköszönhetném neki.

* "Ez egy nagy szerelem!" - mondta egy barátom elkeseredetten, mert rosszul állt a szénája. "Hogyhogy nagy?!" "Hát olyan, hogy a világlapok címoldalára való!"

Próbáljukmegelsőolvasásramegmondanihánysor