Dobos István: Az értelmezés lezárhatatlansága - Mediális játékterek az önéletírásban


A teljes szöveg itt olvasható



 



A könyvborítón látható lovas képe szakadozott, negatív változata a Harmonia caelestis fedőlapjáról ismert barokk főúr alakjának. E megrepedt (széttépett?) kép egyszerre vetíthet előre folytonosságot, s megszakítottságot. Az alcím "- melléklet a Harmonia caelestishez - s az előszó a maga intéseivel és óvásaival együtt - "Szeretném, ha ezt a könyvet kizárólag az olvasná, aki már a Harmoniát olvasta" (5.) - a Javított kiadást bizonyos értelemben az előző könyv rontott változatának tünteti föl. A Harmonia caelestis több lehetséges regénykezdést képzelt el, s eldöntetlenül hagyta, melyik tekinthető elsődlegesnek; a Javított kiadás elbeszélője több lehetséges folytatást vázol fel. A Harmonia caelestis teremtett elbeszélője az elképzelt apák alakjával együtt önmagát is folyton újralétesítette.


Radnóti Sándor: Kelet-európai diszharmónia

„Aki azt hiszi, nyers dokumentumkötetet tart a kezében, téved. A talált tárgy az írói műhelybe került, és meg lett formálva. Míg a nagy korpusz hőse az elképzelt és lehetséges (vagy lehetetlen) apák galériája, illetve a "reális" apa (akinek realitását már előzőleg ellenpontozza, kompenzálja, múltba meríti a számozott mondatok apaáradata), addig a Javított kiadásé az író, akinek egész világa kizökkent, két sarkpontja csúszott ki a helyéről: saját emlékeihez és saját munkájához való viszonya.”


A Harmonia Caelestis két részből áll. Az első apafantazmagóriákat tartalmaz, a második egybefüggő családtörténet, amelynek középpontjában egy apa áll. Az író mindkettőhöz bőven merített családja történelméből és történetéből; a második - könnyebb - darabról bízvást elmondható, hogy mintája saját családja, saját édesapja volt. E mintától szükségképpen és tudatosan is eltért, de a cél mégiscsak egy valóságos apa képének felidézése és megörökítése.


Bán Zoltán András: A realizmus diadala

Május 16-án Morcsányi Géza, a Magvető igazgatója külön sajtótájékoztatón mutatta be Esterházy Péter új, eddig titkoban tartott kötetét. A szokásos Esterházy-fakszni, gondoltam léhán, és eszem ágában sem volt ellátogatni a Centrál kávéházba. Aztán persze elakadt a lélegzetem.


Dérczy Péter: Minden és semmi


„így szólt a fiatalabb az öregebbhez:

»Faterkám, majd belőled is motívumot csinálok.«”


Tudjuk, hogy Esterházy jó néhány éven át írta ezt a regényét (hogy konkrétan mégis mennyi ideig, arról majd később), lehetett tudni – mint a Termelési-regény esetében –, hogy valami nagyobb opus készül-készülődik. Mondhatni, várakoztunk, várakoztunk, miközben valahogy az is „benne volt a levegőben”, hogy alighanem a szerzőnek sem csak egy könyv a könyvei sorában a Harmonia cćlestis; több, fontosabb, „szívéhez közelebb álló”. Mondhatni, nem szerencsés szituáció, felfokozott érzelmek mindkét oldalon, s aztán mi van, mi lesz, ha... De hát nem, a Harmonia cćlestis, bár nem hibátlan mű, lenyűgözően gazdag regény mind formai, mind szemléleti szempontból. Az ötvenéves szerző pályájának egészen bizonyosan legkiemelkedőbb alkotása, azt is mondhatnám (csak olyan hülyén hangzik), hogy összegző mű, az egész Esterházy-oeuvre foglalata, de formai gazdagsága révén egy kicsit két-három évszázad magyar prózájának a gyűjteménye is.

Most, utólag, látható, hogy Esterházy mintha mindig is ezt a – nevezzük egyelőre így – családregényt írta volna, már a kezdetektől. A Harmonia cćlestis szerkezete, az, hogy két könyvre tagolódik, már a Fancsikóban is megtalálható vagy akár a Termelési-regényben.


Molnár Gábor Tamás: Az önmegértés szövegisége


A teljes szöveg itt olvasható



„Úgy kellett elvezetni a sírtól. Most már tisztességesen gyászolta a fiát, nem föntről le, hanemsötéten, öklendezve. Édesapám most lett édesapám, mondhatni az utolsó pillanatban.’ (Esterházy 2000, 332). Esterházy Péter 2000-ben közzétett regényében több helyütt is fontos szerepet játszik a ’filius ante patrem’ gondolata (Balassa 2003, 50), vagyis az ok-okozati viszonyok paradoxona: nevezetesen az, hogy az apát csak gyermeke teszi apává. Az okozat tehát az ok oka (az ok okságának az oka). Ez a részben nietzschei ihletű gondolat azonban – mint a fönti idézetből kiviláglik – nem egyszerűen az atya-fiú viszonylat tematikus problémája, melyet egy regény körüljárhat, leírhat, hanem a szövegalkotás technikai, retorikai, sőt nyelvbölcseleti vonatkozásait is érintő komplikáció.


Bombitz Attila: Akiről tudunk, akit sohase láttunk

„…mindenre neki kell emlékeznie,

mindenkire, övé az édesanyja

emlékezete, övé, ha akarja, ha nem, az

édesapjáé, övé a szomszédoké, övé az

önkéntes rendőré, minden…"

(Hrabal könyve)


„Rájuk rakódott az idő, a nagyapjuk

ideje, a nagyapjuk nagyapjának az

ideje, a história ideje, az ország ideje…"

(Hrabal könyve)


Esterházy Péter új könyve az összhang, a kölcsönös megértés és a béke regénye. Ellentét nélküli, barátságos jó viszonyt teremt dolgok, világok, és a mondatok között. Igaz és hamis, történelem és történet, regény és könyv közt. Két (vagy több) ember közt. Az apák közt. Az apák és a fiúk közt. Az apa és a fiú közt. E könyv e szentség lelke. Olvasd el újra a második részt, csak hogy tudd, mi az apa feladata. Vagy: mi lesz a fiú feladata. Hogy olyan egy férfi: szerez, megold, ellát, oszt. És mindent el tud helyezni a világban… Nem könnyű feladatok elé állít a Harmonia Caelestis, miközben minden pátoszt és fenségest mellőzve beszél alapvető dolgainkról.


Szegedy-Maszák Mihály: Hagyomány és (újra)értelmezés

Esterházy magyarul és idegen nyelven


"Egy mondatban egész irodalmunk tapasztalata benne van, évszázadok vannak minden élő mondatban, és persze mindez minden pillanatban választás, vallomás, döntés, szenvedély, szépség és erkölcs."1 Esterházy Péter Arany János-előadásainak ez a kiindulópontként választott mondata arra emlékeztet, milyen sokat köszönhet művészete annak a fölismerésnek, hogy a nyelv közös emlékezet, mely a személyes, családi s nemzeti azonosság keresésének és (újra)megtalálásának a záloga lehet.


Tarján Tamás: Egy másik nő

Igó Éva gazdag pályáján is emlékezetes állomás volt a Fuharosok történetmondó hősnőjének megjelenítése. Akkor az Esterházy-alapszöveg lirizált epikája örömest adta meg magát a szcenírozásnak: viszonylag könnyen ment végbe a narráció átlényegülése – az előadó- és a színházművészet köztes sávján kelt életre a fiatal lány felnőtté válásának misztériuma, a beavatás szertartásának istentelen szakralitása.

A terjedelmesebb és egészen más beszédmódú Esterházy Péter-könyv, az Egy nő dramatizálása, színpadra írása nem történhetett ilyen természetességgel. Az érezhetően magát, tehetségét ismét egy Esterházy-nőfigurára érlelő Igó Éva és alkotótársa, Rácz Erzsébet csak részben tudott fölébe kerekedni azoknak a nehézségeknek, amelyeket az egy és amelyeket a nő jelent prózapoétikai értelemben. A szerző annak idején „fokozással”, a probléma súlyosbításával „oldotta föl” a cím problémáját: „A cím, kérem tisztelettel, nem zsákbamacska. A mű tényleg egy nőről szól.


Szabó Gábor: Ragaszthatatlan szív

Az írás és a halál viszonyának értelmezése kapcsán írja Foucault, hogy – a halál legyőzését, az élet jövőbéli biztosítását célzó görög vagy arab narratív stratégiákkal szemben – kultúránkban az írás a halhatatlanság megteremtése helyett az élet feláldozásához kötődik.1 S jóllehet a francia gondolkodó e helyt elsősorban az individualizáció jeleinek érvénytelenítésén ügyködő szerzői szubjektum állapotát diagnosztizálja, aki különféle narrációs technikák mögé bújva úgy temeti el magát műveiben, akár egy kriptában, A halálösztön és az életösztönök újrafelfedezése óta a halál jegyeit magában hordó nyelv képzete Foucault írása(i) mellett még számos, egymástól eltérő indíttatású (irodalom)elméletnek is fontos szereplőjévé vált, így például – hogy csak néhány „b”-betűs francia sztárfilozófust említsek – Bataille, Blanchot, Baudrillard vagy Barthes munkásságán keresztül.


Selyem Zsuzsa: 768 = 186

Jegyzetek


Pedig az Írás olyan, hogy a gyermekkel együtt növekszik, de én nem akartamkisdeddé válni s dagadva az önhittségtolmagam elott igen nagyszerunek tuntem fel . 1

Naivitásom pedig arra késztetett, hogy csak az ismert jelentéseket vegyem szemügyre, ráhagyatoztam, rémüldöztem, mindig rosszkor.


A két kezdet és a másik


A pontosságra törekvo regényíró nem regényt ír a Dunáról - azt kíséreli meg, azt írja, azt kíséreli meg írni, hogy a regény a Duna. Azt, hogy mi a regény és micsoda a Duna, nem jó elore tudni, még az olvasónak sem. Szent Ágoston idézett olvasási stratégiájára gondolva: akkor az olvasó dagad, nem a Duna, nem a regény.

Két kezdet: induljunk el onnan, hogy nem tudni, mi a regény, mi a Duna, és olvassuk a könyvet, ezt a téglatest alakú tárgyat, melyben betuk sorakoznak egymás után. Az olvasás lineáris folyamata során tudható meg (ha egyáltalán), hogy mi a regény, mi a Duna. Nem általában, a következtetések csak erre a regényre, erre a Dunára, erre az olvasatra érvényesek. Az olvasásnak ebben a pillanatában.