Regényrészlet

Termelési-regény

(kissregény)

I. (vagy Rövid) Fejezet,


melyben

a vezérigazgató elvtárs toppan a színre, amint épp meghasonlik önmagával, amire bő tér kínálkozik, lévén ő egy hármasiker, mely tény csak felületes pillantásra mulatságos, ám az elkerülhetetlen ingek, nyakkendők, nyakkendőtűk, pantallók, pecsétgyűrűk és az elbeszélőmód száma már jelzi is a tömör szomorúságot, mely az Olvasóra háramol


Függő

– bevezetés a szépirodalomba –

)Elbeszélek, én, ez az „én” azonban nem koholt személy, hanem a regényíró, dolgokban jártas, keserű, csalódott ember, én, én mesélem el barátaim és barátnéim történetét, azt mondja nekem K., hogy ő, K., ezt az asszonynak mondotta egy kristályos éjszaka, szereti az éjszakát, a tér fekete üregeit, a kétes sötétet, az ezüsthínáros égboltot, a távoli kettős hegy lomha estiségét, a szegényes, elhagyott utcákat etc., az üres és furcsa színpadot, és nem lepődik meg, nem dühöng, nem orrol, ha éjnek évadján fölriad, hát fölkel, nem bánja az egészet, sétálgat szobájában le-föl, ingben, nem mintha ez a dolog kirekesztőlegesen kellemes volna, azaz példának okáért rögvest [...]


Ki szavatol a lady biztonságáért?

– bevezetés a szépirodalomba –

Daisy

Írom: A kis ürességen, melyet színpadnak hívhatunk, áll a színész, sötét van, vagyis szemem lassan szokja a világosságot, előttem finom hölgy ül, tarkójáról fölemelve a súlyos haj, válla merészen szabad, a széktámlát nézem, bíbor bársonnyal bevont szék, s ahol a váll eltűnik, mint egy kelés, a bársony fölszakadva, mindenféle lóg ki, megszagolnám, nem merem, oldalt, a homályos szeparéban, oda kellett néznem, öreg férfi ül, madártestű öreg, arca szép; mint sápadt női végtagok verik át a füstöt a reflektor fényei, látom, a színész arca: nő-arc, meglepetésemben röviden fölkiáltok, noha a kurfürst volt kegyes figyelmemet fölhívni feudalista realizmus , hogy itt léprecsalás folyik, etetés, bepalizás,


Függő

– bevezetés a szépirodalomba –


Fuharosok

– bevezetés a szépirodalomba –

Hát megjöttek! Hát megjöttek a fuharosok. Az ő kurjantásaik verik szét a hajnalt – szakadt, szürke, nyűtt – a csend törékeny és üres. Láttam nővéreim rettenetes arcát! – ádáz! ádáz! – Drágáim, az istenért, dehát mi történt?


Kis magyar pornográfia

– bevezetés a szépirodalomba –

A Trabant útfekvése kitűnő, és gyorsulása kifogástalan.

Ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson.

(Használati utasítás –

Trabant)


I. (egy Pobjeda hátsó ülésén)


Boldogan vártam az estét, mert szeretem a szlovák nőket, és több okból előnyben részesítem őket a cseh nőkkel szemben: elsősorban, mert elegánsabbak, másodsorban, mert kevésbé emancipáltak és harmadszor, mert az eksztázis pillanataiban azt mondják: joj.

(Milan Kundera: A hírnök)


A szív segédigéi

– bevezetés a szépirodalomba – Részletek a regényből


Az tud beszélni, aki reménykedni tud, s viszont.

Ludwig Wittgenstein


Előszó


A manapság írt történetek mind nagyon szépek, jelentősek, mélyek és hasznosak, temperamentumosak vagy higgadtak. Csak bevezetésük nincs. Ezért határoztam el, hogy ezt a történetet úgy írom meg: igényeljen bevezetést.


Csokonai Lili: Tizenhét hattyúk

Részlet a regényből


Curriculumvitaehattyú


Én, Csokonai Lili löttem e nyívvel tellyes világra az 1965. esztendőben 17. septembris virradólag Csepel szürke lapályában, az igaz római hitben és hitetlenségben megmaradván hóttig.


Az én idvezült asszonyomat anyámat, az szépséges Várdai Kata asszont vötte ki Isten ez világbúl ugyanez órán, kinek bizon azért gyilkosa vagyok akarat nélkül, úgy.


Hrabal könyve

Részlet a regényből


A hűség fejezete


„Uram, én csehszlovák vagyok!” – A másik pedig pofozza, és azt mondja: „Na és aztán?”

Hrabal: Tükrök árulása


1.


A két angyal, hogyan is másképp, az angyalok nyelvén beszélt egymással. Fiatal férfiak képét vették magukra, Balázs volt az egyikőjük neve és Gábor a másiké, akit azonban mindenki, az Úristen is, csak Csocsónak szólított.


Hahn-Hahn grófnő pillantása

– lefelé a Dunán –

1. „Ne csácsogj. Növeled a káoszt.”

Volt nekem egy távoli, fantasztikus és titokzatos nagybátyám, akit mindenki csak Robertónak hívott, mintha olasz selyemfiú lett volna, kivéve apámat, ő nem hívta sehogy, „nevét nem vette ajkára”. Nem vér szerinti rokon, egy nagynéniszerűség férjeként lett rövid ideig családtag, anyai ágon, mégpedig épp ott, ahol ez az ág játékosan és sorsszerűen érintette az apai ágat – egy a folyó, akárhány ága-boga van is.


Egy nő

Részlet a regényből

Egy nő (1)


Van egy nő. Szeret.


Egy nő (2)


Van egy nő. Gyűlöl. Árnyék, így hív. Például ezt mondja: Hát itt?, ólálkodol, árnyék? Máskor meg ezt: Kelkáposzta lesz, árnyék, ebédre, rendben? Olykor pedig így tréfál: Előre vetem az árnyékom. Ez bizony én vagyok, rám vonatkozik. A tréfa nem okvetlenül jelent jókedvet, ám ha jókedvű, akkor előfordul, hogy fölkurjant: Árnyékvilág! Ezt is magamra kell vennem. Ha viszont kedvetlen – mondjuk telefonált a nővére Lübeckből, vagy úgy érzi, kövér, és hiába esküdözöm, hogy élek-halok a húsáért –, akkor odanyilatkozik, hogy én volnék az a fa, amelytől ő nem látja az erdőt. Nem tágítok mellőle. Ha kitátja a száját, áááá, én is tátogok. Ha leül, mellégubózom. Ha elájul, repülősót kérek. Lehunyja a pilláit, alig észrevehetően remegek. Ha fölemeli a kezét, magam is tornászom. Ha van tiszta falfelület, tud a gyerekeknek nyulat, kutyát és sast utánozni, ilyenkor nyúl, kutya és sas vagyok. Vágyódom rá, de eléggé nyögvenyelősen, cicózva halad az ügy; akadozunk. Hol közel vagyok hozzá, hol távol, de ebből nem következik semmi sem, szeszélyesen kell hajladoznom körötte, előtte, alatta, mögötte. Van valami apály-dagály a viszonyunkban. Hogyan érted ezt, árnyék?, dörren rám harsányan, ugyanis, ha megérzi a vágyamat, ha kiszimatolja, megnyugszik, vágyam nem vágyát korbácsolja föl, ellenkezőleg, belecsillapodik a birtoklásba.


Harmonia caelestis

részlet

194. Legyünk barátok, mondotta édesapám édesanyámnak. Egy faszt, válaszolta a mamám, és beintett ökölbe szorított kezével. Így ismerkedtek meg. (Kiragadta a pinámat az összefüggéseibôl, háborgott még nagymama korában is.)


Javított kiadás


[ceruzával, nagyon gyorsan írva, lépést akartam tartani az agyammal, a mozgásba hozott agyammal]


Amit még sose: félek. Életfélelem. A félelem egész garmadája van bennem. Rögtön a legegyszerűbb: hogy kitudódik. Úgy értettem, ez idő szerint hárman tudnak róla. Remélhetőleg senki nem pletykál. Pedig nagy téma. De nekem mindenre föl kell készülnöm. Ez az írás is az. Nem védekezés, nem magyarázkodás: pozíciókeresés. Keresem a helyem, az új helyem. Meg akarom állapítani a viszonyomat ehhez meg ennek a következményeihez.


Nem szeretném, sőt nem akarom (ezt úgy mondom, mint egy gyerek, aki még azt hiszi, ő mondja meg, milyen a világ), hogy olyan helyzetbe kerülhessek, hogy valaki mond valamit, és nekem el kell pirulnom. Szégyenkezem, igen, sőt, szégyenben vagyok, de nem akarok kiszolgáltatottan pironkodni.


Utazás a tizenhatos mélyére

Mielőtt a Ferihegyre induló taxiba szállnék, két dologra emlékeztetem magamat: az egyik, hogy ez egy "deutschlandreise", vagyis mostantól kezdve, folyamatosan németeket és nem-németeket kell látnom. Németországban mindent németnek fogok tekinteni. Nem egyszerű. A német emberekben mindig német embereket látni... És bármi történik, abból a német lélekre, szellemre, társadalmi reflexre következtetést levonni. Tüpis dájcs. Németország egy idegen szemével. És ez majd nyilván jól kapcsolódik valami szokásos német önismereti gyakorlathoz. Ha azt látom, hogy az átkelésnél megvárják a zöld jelzést, azt a legendás német fegyelmezettség és rend jelének veszem. Ha átmennek a piroson, abban a 68-as értékek integrálódását fogom észrevenni.


Utazás a tizenhatos mélyére

Most, hogy beálltam erre a "német-nem-német" világnézési idiotizmusra, most látom csak, hogy milyen sok a nem-német, vagy durvábban (de nem okvetlenül pontosabban): az idegen. Például a taxisok. Vagy a futball. A szőke, nordikus Asamoah (ghánai születésű német állampolgár a Schalke 04-ból, Gerald; a beceneve egyébként német szellemességgel Blondie, Szöszi). A futball egyszerre erősíti a klasszikus nemzetállam-fogalmat és teszi, ha nem is nevetségessé, de mulatságossá. Azt is látom, hogy szinte kivétel nélkül minden csapatban játszik "idegen", sőt, egész csapatok szerveződnek ilyen alapon; a mai ellenfél például a török Corumspor. Mennyire másképpen van ez nálunk, mennyire fölkészületlenek vagyunk mi erre. Mennyire más ritmusban... És akkor nagyon finoman fogalmaztam. (Nálunk még én is lehetek idegen, a kurrens kifejezéssel "idegen szívű", igaz, ehhez azért már jelentős hülyeségnek kell összegyűlnie, de végül is azért csak összegyűlt és gyűlik újra meg újra...)


Utazás a tizenhatos mélyére

Kezdhetném az új fejezetet a következőképpen is: Esterházy Péter (nevek a szerkesztőség által megváltoztatva; a történetek valódiak), ez a roppant híres magyar író, olyan roppant híres volt, mint Felix Magath és Friedrich Schiller (a Schiller-évben) mindösszesen, aki ha kilépett az utcára, virágok nőttek a lába nyomában, és e virágok közt Heidi Klum rejtőzködött, hogy legalább egy pillantást vethessen a mesterre, nos ő aznap erkölcstelenül korán ébredt, stílusosan egy még az NDK-ból származó vekker gondoskodott arról, hogy ne késse le a Drezdába induló gépet - és ha így kezdeném, az fölfogható volna a Termelési-regény című könyvem paródiájaként, mely könyv azonban ez idő szerint még nem létezik németül, akkor meg minek Dunába (Rajnába, Elbába) önteni vizet, vagyis nem így kezdem az új fejezetet, noha tényleg rémületesen korán kellett kelni.


Utazás a tizenhatos mélyére


Futballozni mindenki futballozott, az is, aki nem, ez a futball sine qua nonja, de nem mindenki futballista. Én az voltam. Negyedosztályú futballista. Amikor ezt mondom (egyébként inkább ötöd; hol negyed, hol ötöd), a legtöbben elnevetik magukat, mintha tréfát hallanának, mintha önironikusan rögtön vissza is vonnám az állításomat, mintha a "negyedosztályú" jelző nevetségessé tenné a főnevet, mintha önkritikát gyakorolnék.

Ó, nem.


Semmi művészet

Anyám kitálal (ária)



Nem az a baj, hogy nem értesz hozzá, ez ténykérdés, de már nem fáj, egy ideig fájt, de most már nem fáj, hanem hogy beszélsz a futballról. Más nézni a játékot, mint beszélni róla. A szó a probléma, kisfiam, és ne üvöltözz, és ne csúfolódj, – hát hülyén halok meg, ha nem mondja, anyuka –, igazam van. Persze hogy hozzátartozik a nézéshez is a szó, a duma, de az más, állni a pálya szélén, és közben megy a vaker, ott nem te beszélsz, hanem beszélődik, van a beszéd, te úgy mondanád, a pálya beszél.