Esszé

A kitömött hattyú

– írások –


Részletek az esszékötetből I. – „Életünk fiktív változata” – purparlé; Petőfi, a légtornász; Haza a magasban


„Életünk fiktív változata”

– purparlé –


Kötetet eszkábálok mostanság össze…, esszéimből, írnám, ha esszék volnának ezek. Mindenesetre egyet sem jószántamból írtam, hanem fölkérésre. Pénzért, tetszeleghetnék, ha kicsivel több pénzt adtak volna értük. Kisbérírások. Évfordulók, kiállítások, kis színes a Képes Sportnak, antológiák. Hát nem belsőnkből vezérelve kell? Nem gyanús az ilyen alkalmiság?


Amikor én a külvilág számára is látható módon író lettem (evvel az agyalágyult mondattal fejezném ki, hogy egyrészt publikálni kezdtem, „hajlandók lettek”, másrészt, hogy író voltomat nem ettől tettem függővé – ennyi rátartiság legyen az emlékezésben, legalább most, hogy nem-tudásaim közt potomság annak nem-tudása, hogy mit is jelentene az, hogy valaki, konkrétan én, író volna…), azaz 1974–75 táján, úgy láttam, hogy a kívülről jövő-jöhető – igények, lehetőségek, kínálatok nemcsak valahogy gyanúsak, hanem teljességgel hülyék is. Maflaságok, linkségek, fölöslegességek. Non solum sed etiam. Meg főként nem is nagyon voltak.


Az elefántcsonttoronyból

Elő- vagy utószó

Két éven át írtam a Hitel-be ezeket a háromflekkeket, kéthetenként, 88. október 13-ától 90. szeptember 25-ig. Egyik-másik íráson lehetett volna talán igazítani, kiegészíteni, lábjegyzetelni, de végül is nem nyúltam egyikhez sem, mert az egészet akartam békén hagyni, nem akarva megzavarni azt az időt, amely itt, akár egy jó, régi praemodern regényben vagy egy valóságos naplóban: múlik. Mert mintha ilyen könyv lenne ez is: múlik benne az idő. Némely indulata mára már talán magyarázatra szorulna, meg kell erőltetni olykor az emlékezetünket, hogy mi is volt akkor… (Újraolvasva például nem értettem, miért is kurziváltam volt egy helyt a next-et. Csak lassan kezdett derengeni a boldogult emlékű Next 2000.)


Bizonyos drámája is van a könyvnek, finoman szólva íve. Én személyesen kevesebb ívvel is beértem volna. De hát: ívek jönnek, ívek mennek.


A kimondás lehetőségének a mámorától a kimondottak és kimondandók fölötti rezignáltságig – ez így nem volna igaz, noha volna benne valami. Az írások által homályosan láthatjuk, ahogy éppen nagyot fordul országunk sorsa, s megtörtént az, amit remélni sem reméltünk, afféle független európai ország lettünk. És ez a függetlenség – erre viszont nem gondoltunk – nehéz teher. Öreg itt mindenki. Tehát: elkezdtem írni ezeket, írtam, majd abbahagytam, és közben eltelt egy kis idő: ez történt.


A halacska csodálatos élete

Előszó avagy a halacska búcsúja


Ez a kötet tulajdonképpen A kitömött hattyú folytatása, az azóta írtakat gyűjtöttem össze, mindent, ami nem regény és nem elefántcsonttorony-cikk. Az utóbbi két-három évben szívesen voltam afféle alkalom szülte tolvaj (olykor önmagamé; ezeket úgy hagytam, nem retusáltam). Ennek lehetőségét az új szabadság adta, mozgató erejét pedig a remény és a félelem, a remény, hogy itt most végre lesz valami, és a félelem, az aggódás, hogy nehogy nagyon félre menjen ez az egész.


Egy kékharisnya följegyzéseiből

Előszó


A kötet az 1991 óta írtakat tartalmazza, mindazt, ami nem regény és nincs Kertész Imrének ajánlva. Némiképpen önkényesen csoportosítottam őket, meghagyva egyben és időrendben az ÉS-beli „kékharisnyákat”, melyek így talán a (velünk) múló időt is mutatják. Az önismétléseket se nagyon gyomláltam ki, mutassák csak, hogy én így dolgozom: rakosgatok.


A szavak csodálatos életéből

részlet

Szokták mondani, az író szerszáma a nyelv. Ez majdnem igaz. Én szívesen látom az írót, magamat – mint kézművest. Még inkább kőműves. Kőmíjjes. Tégla, malter, rakni, nő a fal, leomlik, újra, föl-le, Kelemenné, szóval valami nő. Itt kicsit megállnék mutatni valamit. A mondat arra lehet példa, hogy nemcsak én írom a mondatot, az is írja önmagát. Vagy másképp: hogy a nyelv is szerző. Az írásnál sok és sokféle összefüggésre lehet ügyelni, szimmetriákra, ismétlődésekre, eposzi állandó jelzőre, a leleményes komplexus, és akkor többnyire kiderül, mondjuk egy értő olvasásnál, ez akár még egy kritikusnál is bekövetkezhet, minden jó kritikus jó olvasó is, de nem minden rovar bogár, hogy rendszerint sokkal több összefüggés, nyelvi játék, mélység és sekélység található a szövegben, mint amennyit az író beletett. Egy más szempont szerint ezt úgy is lehet fogalmazni, hogy az rossz jel a munka minőségét illetően, ha csak az van a könyvünkben, amit beletettünk.Jobb korokban ezt elfogadták közvetlen Isten-bizonyítéknak.


A szabadság nehéz mámora

Válogatott esszék, cikkek, 1996–2003

Mészöly Miklós tündöklése; Puskás, Gödel, passz; Boldogulás, boldogtalanulás, minden, semmi

Mészöly Miklós tündöklése*


Itt abba is hagyhatnám, ennél többet nem fogok mondani, csak ismételni. Kezdő író (nem kezdő) édesanyja olvassa az ellenőrző füzetben: Fia a pad alatt Mészölyt matatott. Büntetésül írja le százszor Mészöly Miklós nevét! Kérem személyesen ellenőrizni! Írjuk le százszor MM nevét, mintha jutalmul; ennyi ez.


Esti Kornél tökéletes élete

avagy Pierre Ménard, a magyar Don Quijote szerzője - vázlat

"S aztán eltelik harminc esztendő." (Darvasi László: Fernando Asahar tökéletes élete)


Csuday Csaba érdekfeszítő, a magyar "Don Quijote" történetéről szóló filológiai tüsténkedését olvasom, amely inkább mondható csöndes filológiai töprengésnek, mint aktualizáló sürgés-forgásnak - legföljebb annyiban, hogy megmozdít valamit az ünnepi év alkalmából a regény magyar szövegvalóságát illetően.


Fejezet, amelyben Esti Kornél nagy-nagy beszédet tart

miközben folyamatosan, következetesen és kaotikusan összezagyválja önnönmagát Esti Kornéllal (és akkor még rólam nem is beszéltünk)

Minden díszszónok rettenetes, így fogom kezdeni. Mondta Esti Kornél. (Valójában nem így kezdtem ott, Frankfurtban, 2004. október 10-én, a Paulskirchében, a Béke-díj ünnepélyes átadásakor, hanem hogy a szöveget Zsuzsanna Gahse fordította. Még azt is mondtam, hogy ez a mondat még nem a beszéd része. És ez sem. De aztán nem voltam következetes, és elkezdtem a beszédet, minden díszszónok rettenetes.) A nyár végén jelent meg a Rowohlt Berlinnél Christina Viragh fordításában (mellesleg egy kivételesen remek utószóval) Kosztolányi Dezso Esti Kornélja


Magyar avagy Rubin Szilárd külföldi sikere

Medve az imádott Petőfijébe is belekötött ezzel. „Sehonnai bitang ember" - azt mondod -„Kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete" - hülye vagy, Sándor? Mindenkinek drágább a rongy élete, mint a haza becsülete. Másodszor pedig én sehonnai bitang ember vagyok. Ki nem az? (Ottlik Géza: Buda)