A kitömött hattyú

A kitömött hattyú

Tessék, mondjuk, Csehovra gondolni, és Bulgakovra, ezen méltánytalanságokban gazdagon részesült kelet-európaiakra, akik mégis tévedhetetlenül tudták, mi a fontos. Mondjuk: az egész. (Az Egész.) Vagy az a no, minden szenvedés okozója, aki a kertben elfordítja tőlünk könnyes arcát... És nézve és tudva a könnyes arcokat, meglátni mindent, és számba venni mindent, minden másodrendű frissességű lazacot meg tokhalat, drága Arcsibald Arcsibaldovics.


A kitömött hattyú

– írások –


Részletek az esszékötetből I. – „Életünk fiktív változata” – purparlé; Petőfi, a légtornász; Haza a magasban


„Életünk fiktív változata”

– purparlé –


Kötetet eszkábálok mostanság össze…, esszéimből, írnám, ha esszék volnának ezek. Mindenesetre egyet sem jószántamból írtam, hanem fölkérésre. Pénzért, tetszeleghetnék, ha kicsivel több pénzt adtak volna értük. Kisbérírások. Évfordulók, kiállítások, kis színes a Képes Sportnak, antológiák. Hát nem belsőnkből vezérelve kell? Nem gyanús az ilyen alkalmiság?


Amikor én a külvilág számára is látható módon író lettem (evvel az agyalágyult mondattal fejezném ki, hogy egyrészt publikálni kezdtem, „hajlandók lettek”, másrészt, hogy író voltomat nem ettől tettem függővé – ennyi rátartiság legyen az emlékezésben, legalább most, hogy nem-tudásaim közt potomság annak nem-tudása, hogy mit is jelentene az, hogy valaki, konkrétan én, író volna…), azaz 1974–75 táján, úgy láttam, hogy a kívülről jövő-jöhető – igények, lehetőségek, kínálatok nemcsak valahogy gyanúsak, hanem teljességgel hülyék is. Maflaságok, linkségek, fölöslegességek. Non solum sed etiam. Meg főként nem is nagyon voltak.